Hírek
Két centiméteres pontosság a földeken a Trimble robotpilótával!

A precíziós gazdálkodás gyöngyszeme, a Trimble GFX 750 RTK-s robotpilótának köszönhetően ma már ez is lehetséges, és ami jó hír: nem kell hozzá sokmilliós traktort vásárolni, hisz beszerelhető egy 15 éves gépbe is!


Vitéz Péter kertészmérnök az új technológiával rengeteg időt és pénz spórol 120 hektáros gazdaságában. Zöldségtermesztési céllal, az egykori állami gazdaságot átalakítva hozta létre vállalkozását 1991-ben Vitéz Péter édesapja Hajdúszoboszlón. Azóta működtetik a családi céget, amelynek az évek múlásával egyre több kihívással kellett szembenéznie.

 


Vitéz Péter rengeteg időt és pénzt spórol az új technológiával – fotó: Agroinform.hu

 

„A zöldségtermesztés az elmúlt 3-5 évben nem túl kifizetődő, mert az összes inputanyagnak, műtrágyának, növényvédő szernek, vetőmagnak nőtt a költsége, csak az eladási ár maradt ugyanannyi, mint 10-15 évvel ezelőtt. Ezért profilt váltottunk, és inkább nagy szántóföldi kultúrákkal kezdtünk foglalkozni, búzával, kukoricával, napraforgóval, vetőmagborsóval, vetőmag-napraforgóval, mákkal és olajretekkel. Azzal is szembesülnünk kellett ugyanis, hogy nem áll rendelkezésre elég kézi munkaerő, így olyan kultúrákat választottunk, amiket kombájnnal be tudunk takarítani. Van tisztítónk, nagy hangáraink, így hosszú ideig tudjuk tárolni a terményt és a vetőmagot, ezért a vevők akkor vihetik el, amikor szükség van rá.”


Közel 120 hektáron gazdálkodik a család. Vitéz Péter azt mesélte, világossá vált előtte, ha nem teljesítenek állandóan 100 százalékon, veszteséges lesz a vállalkozásuk. Profi géppark nélkül azonban nehéz ekkora területen folyamatosan maximumon teljesíteni. Így öt éve arra gondolt, hogy jó állapotú, de elavult technikával rendelkező mezőgazdasági gépeiket kellene felszerelni modern eszközökkel. Vitéz Péter az Axiál munkatársaival együttműködve úttörőként vágott bele az először lehetetlennek tűnő küldetésbe.


„Rájöttem, hogy muszáj elindulnunk a precíziós növénytermesztés felé, amelynek első lépése az, hogy képesek legyünk elvetni a növényt pontosan oda, ahová szeretnénk. Egyik ismerősünk kísérletet végzett: egy tapasztalt pilótát ültetett egy hagyományos traktorba, egy kevésbé ügyeset pedig egy robotkormánnyal felszerelt gépbe, hogy megnézze, melyikük hogyan teljesít. Az eredmény elgondolkodtató volt számomra: ugyanannyi idő alatt, ugyanannyi üzemanyag-felhasználással, ugyanolyan gépekkel, hasonló területen több mint 10 százalékkal jobban teljesített a jóval tapasztalatlanabb traktoros. Ezért a gazda a teljes gépparkját átalakította robotkormányosra, én pedig elhatároztam: az ő példáját követem.”


Péter volt az első a hazai növénytermesztők közül, akinek az Axiál szakemberei beszerelték a Trimble GFX 750 RTK-s robotpilótát, méghozzá egy 15 éves traktorba!

A Trimble tavaly decemberben dobta piacra ezt a terméket, és a hajdúszoboszlói gazdaságban már január közepén kipróbálhatták a műtrágyaszórásban. A hozzá tartozó NAV-900 kormányvezérlő jelenleg a cég legfejlettebb GNSS vevője, amit számos pontosságot növelő opciót szem előtt tartva terveztek.

 


A NAV-900 kormányvezérlő jelenleg a Trimble legfejlettebb GNSS vevője – fotó: Agroinform.hu

 

Speciális kialakításának köszönhetően felszerelhető a legtöbb erőgépre, hogy helymeghatározást és sorvezetést végezzen automatikus kormányzással. A GFX-750 kijelző ISOBUS-kompatibilitásának köszönhetően valamennyi traktormárkával, illetve a legtöbb ISOBUS-os munkagéppel használható. Ez a kijelző már képes nagy adatsebességű wifi-, bluetooth-, CAN- és BroadR Reach® kapcsolatra is a gyors és egyszerű erőgép-iroda közti adatkommunikáció érdekében.


Az új kormányvezérlő a Trimble legnagyobb teljesítményű GNSS modulját tartalmazza, így a lehető legtöbb műholdat használja, ami szélsőséges környezetben is stabilabb teljesítményt nyújt.


„Csak annyi volt a dolgunk, hogy beprogramoztuk a gépbe azt a műveletsort, amit szerettünk volna elvégezni, és ami hatalmas előny: mindezt csak egyszer kellett megcsinálni. Így ha legközelebb ugyanazon a területen szeretnénk például vegyszerezni, ahol korábban műtrágyát szórtunk, már minden rendelkezésre áll. Az RTK-korrekciós jelnek köszönhetően mindegy, hogy 10 év múlva vagy holnap akarok kimenni ugyanarra a területre, 2 cm pontosan ugyanazon a nyomon vezet végig!”


Az alacsonyabb technikájú GPS-ek csak arra képesek, hogy megmutassák a pilótának, hol van a sor, de kézileg kell vezetni a traktort. Ahol pedig emberi tényező van, ott a hibázás lehetősége is fennáll. Így egy általános GPS-szel, kormányautomatika nélkül a 2 cm helyett csupán 20-25 cm pontossággal dolgozhatnak még a tapasztalt pilóták is, ráadásul ezt is csak folyamatos korrekcióval érhetik el. Ebben az esetben viszont elég megnyomni egy gombot, és gyakorlatilag magától dolgozik a gép, ráadásul úgy forgatja a kormányt, hogy folyamatosan tartsa a 2 cm-t.

 


Csak egyszer kell beprogramozni az elvégzendő műveletsort a rendszerbe – fotó: Agroinform.hu

 

A robotikának köszönhetően a pilóta másra is figyelhet munkája során, és kevésbé fáradtan száll ki a gépből a nap végén.


„Az egész szerkezet olyan, mint egy tablet. Egy modemet építettek bele mobilinternettel, ezen keresztül jön az RTK korrekciós jel. Ami ebben a konstrukcióban nagyszerű, hogy nem csak az űrben keringő műholdakról veszi a jeleket: az RTK ugyanis egy Földön lévő jeladó, ami közelebb van, emiatt az ilyen rendszerek sokkal pontosabbak. Látszólag az EGNOS-jellel dolgozó robotpilóták is képesek hozni a 2-5 cm-t, egyet azonban nem tudnak: hosszabb idő után nem találnak vissza ugyanarra a sorra. Vagyis ha én kikapcsolom a gépet, bemegyek a traktorral, és másnap visszatérek ugyanarra a területre, nem tudok már ugyanazon a nyomon haladni. Direkt úgy rendeltem meg az Axiáltól a Trimble-t, hogy használható legyen talajművelő és vetőgépen is. Nem kell milliókért új traktort vásárolni, ez a technika mindkét gépemben kompatibilis. Az Axiálnál elérhető volt az általam legjobbnak minősített technika, korrekt árat is kaptam, nem utolsó sorban komoly a szerviz háttér. Ez is fontos, ha netán gondom lenne a szezonban."


Sokan a robotkormányt beépítik az erőgépekbe vagy belekötik a hidraulikus rendszerbe, de ezek nem átszerelhetők, a dörzskerekes megoldás pedig nem elég pontos. Ennek a kormányzásnak a nagy újítása pont abban rejlik, hogy a kormányra lehet rászerelni, ezért áttehető egyik gépről a másikra. Így lehetséges, hogy miután a gazda beér a telepre az elvégzett talajmunkák után, 20 perc múlva indulhat is vetni a másik traktorral.

 


A Trimble GFX rászerelhető a kormányra, ezért áttehető egyik gépről a másikra – fotó: Agroinform.hu

 

„Amiben még lekörözi az elődeit a Trimble GFX 750: jóval gyorsabban haladhat a gép, miközben nem kacsázik a jel körül, hanem megtartja a pontos irányt. A dörzskerekes rendszerek például 6-7 km/órás sebesség felett működnek pontosan, míg a Trimble az új, kormánykerék alá szerelt elektromos motordrive segítségével képes 1 km/órás sebesség mellett is tartani a pontos irányt. Ráadásul képes ISOBUS-os gépcsatlakozást is irányítani, ez később még hasznos lehet. Egy ilyen robotpilótával a gazdaságban ma már nem jelent versenyhátrányt, ha valaki nem talál tapasztalt munkaerőt.”


Péter szerint 100 hektár alatt nem gazdaságos beruházni egy olyan 18-20 millió forintos gépbe, ami alkalmas arra, hogy GPS-szel, RTK-pontossággal lehessen működtetni. Az ő példájából is látszik, hogy az olcsóbb, régi traktorok is átalakíthatók.


„Örülök, hogy belevágtunk a technikai fejlesztésbe, hisz ennek köszönhetően egy ember is el tud végezni olyan munkálatokat, amihez korábban hárman-négyen kellettek. Minimális átalakításokra volt szükség, hogy egy 15 éves traktort okossá varázsoljunk. Az átalakításhoz szükséges szett 300 ezer forintot és kétheti szerelést igényelt, hogy az öreg traktor alkalmassá váljon egy ilyen profi technika működtetésére. Ha meg egyszer mégis gépet cserélünk, a kormányzást az új gépre is át lehet tenni majd.”


Vitéz Péter a jövedelmezőséget a magas szintű, professzionális technika mellett a tervalapú gazdálkodással szeretné elérni. Szerinte ugyanis egy növénytermesztéssel foglalkozó cég csak akkor tud működőképes maradni és hosszú távra tervezni, ha egységnyi területen több terményt állít elő, vagy ugyanazt a mennyiséget kevesebb befektetéssel hozza létre. A tervalapú gazdálkodás az utóbbiban segít.

 


Egy ilyen robotpilótával a kevésbé tapasztalt munkaerő is jól boldogul – fotó: Agroinform.hu

 

„Megpróbáljuk kicsit okosabban átgondolni, hogy pontosan hol és mennyi műtrágyát, vetőmagot szórjunk ki. Nyilván oda, ahol rosszabb minőségű a talaj, kevesebbet kell kijuttatni. Ha ezeket a szempontokat figyelembe vesszük, minden egyes növény ugyanazt produkálja. Úgy tudom, hamarosan az Axiál is nyújtani fog olyan tervalapú gazdálkodást biztosító szolgáltatást, aminek köszönhetően a terület feltérképezését követően pontosan megmondják, hol milyen minőségű a földünk. Jövőre mi is szeretnénk ezt igénybe venni, hogy ugyanannyi termést sokkal olcsóbban állíthassunk elő.


Egy mezőgazdasági vállalkozónak körülbelül hat végzettséggel kellene rendelkeznie: pénzügyi, gazdasági, mezőgazdasági, jogi, pszichológiai és növényvédelmi. És akkor még az inputanyag-beszerzési vagy a banki ismeretekről, gépészeti szaktudásról nem is beszéltem. Érdemes segítséget kérni. Arra biztatok mindenkit, hogy éljen a 21. század adta technikai lehetőségekkel, hisz észre kell vennünk: ma már nem működik az »apám is ezt szórta, a fiam is ezt fogja« attitűd. Ilyen gondolkodással nem lehet sikereket elérni.”

 

Szöveg: Mizsei Bernadett, szakújságíró
Forrás és kép: Agroinform.hu

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK 

GFX-750 + NAV-900

A Trimble GFX-750 monitor folytatja a Trimble Agriculture hagyományait az egyszerűen használható kijelzők fejlesztésében. A letisztult beszerelést lehetővé tevő kialakításból adódóan fülkéje nem válik különböző modulokkal zsúfolttá. >>