Hírek
Gépmenedzser lesz a traktorosból?

A végeredmény együtt dolgozó mezőgazdasági gépek csoportja lesz, amelyben már nem traktoros irányítja a folyamatot, hanem „gépmenedzser”.

Az okos termékeknek, a precíziós mezőgazdasági berendezéseknek, és ezek hálózatba szervezésének vitathatatlan előnyei vannak a mezőgazdasági termelők számára – jelentette ki csütörtökön a CLAAS Konferencia Napon Reinhold Mähler a CLAAS E-Systems termékmenedzsere. Hozzátette: az elmúlt húsz év fejlődése után az a technika ma már általánosan elérhető, amelynek teljesítménye meghaladja az emberét.

 

 

„Az, hogy a mezőgazdasági munkagép egyenes vonalban halad, kilométerenként legfeljebb két centimétert téveszt, majd forduláskor szintén pontosan érkezik az új sorba, olyasvalami, amit ember nem tud megcsinálni. Ha mégis, akkor legfeljebb egyszer, míg a precíziós gépek ezt minden nap képesek produkálni” – említett példát a szakember.

A precíziós eszközök terjedése révén ilyen berendezések mára számos gazdaságban megtalálhatók, ám a fejlődés ennél tovább is megy. Az egymással kommunikáló mezőgazdasági gépek, berendezések együttműködése, szimbiózisa jelenti a jövőt. Ennek eredményeképp már nem is gépek rendszereiről, hanem rendszerek rendszereiről, vagyis komplex, hardvert és szoftvert egyaránt használó egységek közötti kommunikációról és ezek együttes munkájáról van szó.

Az ember egyelőre részese ennek a munkának, de a jövőben már nem traktorvezetőkről, hanem „gépmenedzserekről” beszélhetünk – fogalmazott Reinhold Mähler. Ez a kolléga nem vezeti a gépet, hiszen az magától megy, hanem felügyeli annak működését, utasításokat ad a gépnek, és a gépek együttesének, adott esetben több berendezést egyszerre irányít.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Kép: CLAAS