Hírek
Miről szól majd a legnagyobb hazai precíziós konferencia?

2018-ban már negyedik alkalommal jelentkezik a PREGA – Precíziós Gazdálkodási és Agrárinformatikai Konferencia az Agroinform.hu és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara rendezésében és az AXIÁL Kft. főtámogatásával, melynek fókuszában idén a megoldások és a megtérülés áll. A gazdálkodók részéről folyamatos igény van a precíziós gazdálkodás újdonságainak megismerésére, illetve a technológiák gyakorlatban történő alkalmazásának bemutatására, így ennek megfelelően kérjük fel a PREGA Konferencia és Kiállítás előadóit is szakmai prezentációjuk megtartására.

A 2017-ben bemutatkozó PREGA SCIENCE tudományos konferencia ismét helyet kap a programban, és célja továbbra is, hogy a gyakorlati felhasználók mellett a tudományos élet képviselői is tapasztalatot cseréljenek.

A PREGA Konferencia plenáris előadásainak számát ebben az évben csökkentjük, és közvetlenül megtartásuk után szekciókra osztva folytatjuk a szakmai munkát, ezzel is biztosítva azt, hogy a résztvevők az érdeklődési körüknek megfelelő szakmai információkkal gazdagodjanak. A konferencia hagyományaihoz ragaszkodva a magyar szakemberek mellett, neves külföldi előadók számolnak be a precíziós gazdálkodás irányairól és előrelépéseiről.

 

Dr. Nicolas Tremblay – Nitrogén-ellátottság - A JÓ a ROSSZ és a CSÚF

a Nemzetközi Precíziós Gazdálkodási Egyesület elnöke

kutató – Agriculture and Agri-Food Canada

 

Viacheslav I. Adamchuk – A precíziós gazdálkodás rendszerszerű megközelítése

a Nemzetközi Precíziós Gazdálkodási Egyesület titkára

Ph.D, P.E, egyetemi docens, Bioresource Kutatóegység, McGill Egyetem

adjunktus, Biológiai Rendszerek Kutatóegysége, Nebraska-Lincoln Egyetem

 

Kiemelt programok:

• A Digitális AgrárStratégia újdonságai 

• Magyarországi Precíziós Gazdálkodási Egyesület (MPGE) bemutatkozása

• Nemzetközi Precíziós Gazdálkodási Szövetség (ISPAG) elnöki és titkári szakmai előadásai

 

Szekcióelőadások témája: gyakorlati megoldások a precíziós gazdálkodásban

Szekciók: Szántóföld, Kertészet, Állattartás, Élelmiszeripar

 

Fókuszban a megoldások és a megtérülés – fotó: Agroinform.hu

Szántóföldi növénytermesztési szekció

Koncentrálunk a talajra, valamint a talajadatok gyűjtésének fontosságára, az abból kinyerhető információk megbízhatóságára, illetve az adatok alapján készített szaktanácsadási lehetőségekre, eljárásokra. Bár a precíziós szántóföldi gazdálkodás igencsak technológia-intenzív, annak elkezdése, valamint az első lépések szemléletváltást kívánnak inkább, mint túlzott technológiai beruházást.

A szekció egyik célja, hogy azokat a lehetőségeket is bemutassa, amelyek a közepes, vagy kisebb gazdálkodók érdeklődését is felkeltik a helyspecifikus gazdálkodás megvalósításának lehetőségére. Továbbá szeretné megismertetni a már gyakorló precíziós gazdálkodókkal, hogy milyen lehetőségeik vannak a digitalizálódó mezőgazdaság legújabb eredményeinek adaptálására. Különös hangsúlyt fektetünk arra, hogy olyan több éve precíziós növénytermesztéssel foglalkozó gazdálkodókat is megszólaltassunk, akik gyakorlati tapasztalataikat meg tudják osztani az érdeklődőkkel.

A szántóföldi szekcióban tart előadást az AXIÁL Kft. precíziós gazdálkodási csoportvezetője, Mesterházi Péter Ákos is. Előadásának címe A térinformatika és a geostatisztika szerepe a precíziós növénytermesztésben.

 

A robotkormányzás "veszélyei" – fotó: Shutterstock

 

Kertészeti szekció

Az elmúlt években megrendezett PREGA konferenciákon világossá vált, hogy a szabadföldi és üvegházi kertészeti termesztésben egyaránt fontosak az innovációk, mellyel fokozható a zöldség- és gyümölcstermesztés hatékonysága. Az idei évben, a kertészeti szekcióban ismét jelentős szerepet kapnak a precíziós rendszerekkel támogatott zöldég-, gyümölcs, valamint szőlőtermesztési lehetőségek, érintve a termesztéstechnológia több pontját. Emellett a szekció kibővül szenzorokkal segített vadgyümölcstermesztési lehetőségekkel is.

A IV. PREGA Konferencián a Kertészeti szekció fővédnöki tisztségét – hasonlóan az előző évekhez – a FruitVeB, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács fogja ellátni. Az előadók között a precíziós kertészeti megoldásokat biztosító cégek mellett olyan gazdák/gazdaságok is szerepelni fognak, akik bevezették a mindennapi gyakorlatukba a hatékonyság-növelést előidéző technikai újdonságokat. A szakmai előadásokat követően, az előadók tapasztalatot cserélhetnek olyan gyakorló gazdákkal, akik már letették voksukat a precíziós technológia mellett.

 

Analízis robottechnológiával – fotó: Shutterstock

 

Állattenyésztési szekció

PLF – e hármas betűszó ma még néhányuk számára nem sokat jelent, pedig hasonlóan mélyreható és robbanásszerű változások rejlenek benne, mint amilyet a precíziós szántóföldi növénytermesztésben kezdünk megismerni.

PLF (Precision Livestock Farming) a precíziós állattenyésztést jelenti. Szinonimái a smart farming vagy smart animal, azaz okos farmok vagy egyenesen okos állatok! Mitől okosak? Attól, hogy az iparszerű állattartás körülményei között nap, mint nap keletkező sok millió digitális adat az állatokról és azok környezetéről feldolgozhatóak, és így lehetővé válik, hogy az adatokon keresztül az információk összekapcsolódjanak, majd ezekből a kapcsolatokból komplex vezérlések, azonnali visszacsatolások, összetett, öntanuló és önszabályozó rendszerek alakuljanak ki! Hasonlóképpen ahhoz a folyamathoz, ami a növénytermesztésben a szemünk láttára megy végbe. Mindez a világban zajló digitális átalakulásnak (vagy 4. ipari forradalomnak) köszönhető, amely életre hívta a Mezőgazdaság 4.0-t.

Az Állattenyésztés szekció előadói a halaktól – baromfiakon és sertéseken keresztül – a szarvasmarhákig komplex áttekintést kívánnak nyújtani a mai hazai eredményekről, melyek nemzetközi viszonylatban is megállják a helyüket, sőt néhol még a világ előtt is járnak!

Nemcsak állatfajonként (nevezzük így: horizontálisan), hanem szektoronként (vertikálisan) is bejárjuk a területeket. Lesznek takarmányozással, tartástechnológiával, szenzorokkal, adatfeldolgozással, komplex telepirányítási rendszerekkel foglalkozó előadások, és bepillantást nyerhetünk abba is, hogy miképpen használhatják fel a digitalizáció adta előnyöket komplex ágazati szolgáltatásokat nyújtó rendszerek.

Hisszük, hogy a legközelebbi jövőről lebbentjük fel a fátylat! Arról a jövőről, ami 5-10 éven belül a mindennapok gyakorlatává válik. A szekció abban kíván segítséget nyújtani, hogy Önök is az elsők között lehessenek, akik mindebből profitálni fognak.

 

Távoli felügyelet precíziós eszközökkel – fotó: Shutterstock

 

Az ipar 4.0 már a spájzban van – Élelmiszeripari szekció

Az élelmiszerlánc-biztonsági tudástranszfer megteremtése és az élelmiszerlánc-kockázatok kezelése a jövő élelmiszeriparának megválaszolatlan kérdései. Az egyik lehetséges megoldást a precíziós technológia feltételrendszere szolgáltatja a XXI. század élelmiszeripara számára. Segítségével a jövőben egyre szigorodó élelmiszerbiztonsági, valamint élelmiszerminőségi követelmények teljesítésére válik lehetőség.

Az élelmiszerfeldolgozási technológiák terén jelenleg is zajló digitális innováció hozzájárul a megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszeripari termékek előállításához, a rendelkezése álló erőforrások optimális felhasználása mellett. A forráshatékony gyártási folyamatok, illetve az integrált és nyomon követhető ellátási láncok továbbfejlesztésében az adatalapú technológiai megoldások szerepe egyre fokozódni fog a következő években.

A szenzortechnológia, a csomagolási- és a különböző tárolási környezet megteremtése, a tartósítás, a melléktermékek hasznosítását célzó folyamatok, az energiaszegény gyártási folyamatok kialakítása továbbá a nano- és mikrotechnológia területén megvalósult fejlesztések biztatóak, de a mesterséges intelligencián alapuló legújabb megoldásokban rejlő lehetőségek kihasználásával létrejön a jövő élelmiszeriparának alapja.

 

Ne maradjon le az ország legnagyobb precíziós gazdálkodási konferenciájáról! Kedvezményes jegyek és részletes program a prega.hu oldalon!

 

Forrás és kép: Agroinform.hu