Hírek
GPS elmélet és gyakorlat Debrecenben

„A Debreceni Egyetem Víz és Környezetgazdálkodási Intézetétől jött a felkérés és a „Precíziós mezőgazdaság I.” tantárgy keretében „Precíziós mezőgazdaság gépei és gépkapcsolatai a növénytermesztésben” címmel kértek előadni. Ennek keretében a növénytermesztés kihívásairól, a precíziós, illetve helyspecifikus növénytermesztés elméleti kérdéseiről, szemléletéről, megvalósításához szükséges műszaki-technikai feltételekről és gyakorlati megoldásairól volt szó.

 

 

Igyekeztem felhívni a hallgatók figyelmét a környezettudatos gazdálkodásra. Ugyanis hiába a csúcstechnika, a döntéseket mi hozzuk meg, egy rosszkor, vagy rosszul beállított géppel végzett munka továbbra is kárt tud okozni, miközben tehetünk lépést a környezetkímélőbb, helyspecifikus gazdálkodás irányába komolyabb beruházások nélkül is. Például a gépkapcsolat, a járószerkezet helyes megválasztásával, ill. beállításával és nem utolsó sorban a munkaműveletek helyes időzítésével (pl. megfelelő talajállapot, szélcsendes idő, stb.) csökkenthető a talaj taposása, a permetszer elsodródása.” – írta beszámolójában a csoportvezető.

 

 

Az előadás utáni héten, november 6-án, Rákóczi Péter területi képviselő tartott gyakorlati bemutatót a mesterképzésre járó hallgatóknak, melyhez ügyfelünk, Uzonyi Antal nyújtott segítséget. A bemutatóra partnerünk 8 hektáros területen került sor, ahol egy CLAAS DISCO 3200 típusú kaszákkal szerelt CLAAS ARION 630 erőgépével végeztek fűkaszálást. Az erőgépet egy Topcon System 250-es RTK csomaggal látták el, mely X25-ös színes érintőképernyős monitort, AGI-4 antennát és AES-25 automata kormányt tartalmaz. A rendszer kezelésének alapjait, illetve a Topcon eszközöket kollégánk bemutatta a helyszínen, erről IDE kattintva olvashat!

 

A bemutató végeztével a művelet során gyűjtött adatokat eljutattuk az egyetemnek, hogy feldolgozhassák azokat a kurzuson. Köszönjük a lehetőséget az egyetemnek és ügyfelünknek a bemutatóhoz nyújtott segítséget!

 

Szöveg: Dr. Mesterházi Péter Ákos precíziós gazdálkodási csoportvezető, Rákóczi Péter területi képviselő / AXIÁL Kft.

Kép: Dr. Riczu Péter, tudományos segédmunkatárs / Debreceni Egyetem